2017. december 13. szerda, Luca
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator

A Zenekar története



Az együttes 70 éves fennállása alatt számtalan bel- és külföldi hangversennyel, valamint szinte a teljes szimfonikus és oratorikus repertoár rádió-, TV és CD-felvételeivel vívta ki rangját a nagyzenekarok élmezőnyében. Állandó közreműködője a nemzetközi zenei versenyek döntőinek és gálakoncertjeinek. A világ vezető kritikusai egybehangzóan méltatják kiegyenlített hangzását, hajlékonyságát, és azt a mecénási tevékenységet, melyet a magyar kortárs zene népszerűsítésével és rögzítésével végez. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara főszereplője az évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner Napoknak.


Csillagórás koncertek, emelkedett hangulatú oratóriumestek, operaelőadások, kortárs zene, hangverseny- és stúdióközvetítések, műfajhatárokat felszámoló újítókedv és a világ legtávolabbi pontjain felhangzó, remekbeszabott felvételek. Már a kezdeti időszakban is ez a szerteágazó művészi munka jellemezte a Rádiózenekar életét, s napjainkban is ugyanez a sokféleség és nyitottság határozza meg az együttes mindennapjait.
A rádiózás és a kiemelkedő színvonalú muzsikálás egymásra találásában döntő szerepet játszott Dohnányi Ernő, akit 1931-ben neveztek ki a rádió főzeneigazgatójává. Ő volt az, aki világosan látta, hogy miként lehet a rohamtempóban fejlődő technológiát a mindig új utakat kereső zene szolgálatába állítani.
1936-ban alakult meg a majdani nagyzenekar magjának is tekinthető szalonzenekar. Dohnányi a kor legtehetségesebb művészeit hívta az együttesbe, Fehér Miklóst koncertmesternek, Pártos Ödönt, Tátrai Vilmost, Pataki Lászlót hegedűsnek, Friss Antalt csellistának, Máthé Áront klarinétosnak. Zongorán és harmóniumon Nagy Olivér játszott, a későbbiekben pedig olyan legendás művészek fordultak itt meg, mint Végh Sándor vagy Kósa György.
A zenekart Bertha István irányította, egészen kivételes színvonalon: néhány hónapnyi közös munka után már az angol rádió is átvette a szalonzenekar műsorát. A legnagyobb közönségnek játszó magyar zenekar 1939 májusában már az ezredik koncertjét adta.
Az újabb és újabb kihívások, a rohamosan bővülő repertoár a zenekari létszám fokozatos növekedését hozta magával. A Rádiózenekar egyre inkább szimfonikus együttessé izmosodott, természetesnek tűnt a vágy, hogy immár ne csak rádióhullámokon keresztül, hanem koncerteken is találkozzon közönségével. Az együttes 1943. október 7-én, Dohnányi Ernő vezényletével mutatkozott be. „Nemcsak egy hangverseny első ütemei szólaltak meg a Magyar Művelődés Házában és a mikrofonok révén százezernyi rádiókészülékben, hanem életre kelt a rádió egy régi terve és nagy sikerre hivatott újítása is” – számolt be az eseményről egy korabeli újság.
A nagyratörő tervek a háborús esztendőkben nem valósulhattak meg, az újjászervezés munkálataival 1945 februárjáig kellett várni. A feladattal Lajtha László zeneszerzőt bízták meg. Ő hívta munkatársnak Ferencsik Jánost és Polgár Tibort. A háború utáni első rádióadás (1945. május 1.) zenével indult: másodszor született meg a Rádiózenekar.
Néhány hónap múlva Mozart Varázsfuvolája volt műsoron, az énekesek felkészítése a korszakos jelentőségű zenetörténész, Szabolcsi Bence nevéhez fűződik. Az első oratórium- előadásra (Haydn: A teremtés) 1946 januárjában került sor. A zenekar az első években főleg stúdióban játszott, ritkán lehetett nyilvános hangversenyen hallani, de azért egy-egy operaházi vagy zeneakadémiai koncertet már az első években is sikerült megtartani. E ritka koncertesemények különösösen nagy jelentőségűek voltak. A Rádiózenekar játszotta először Magyarországon (1947. szeptember 26-án) Bartók Béla Amerikában írt III. zongoraversenyét.
Ferencsik és Polgár mellett remek karmestertehetségek vezényelték a zenekart, Lukács Miklós, Komor Vilmos, Kórodi András, Somogyi László, Varga Pál vagy Fricsay Ferenc. Egyre többen érkeztek külföldről is, például Hermann Scherchen és Otto Klemperer. Klemperer tizenhárom alkalommal állt az együttes élén, és olyan – idehaza ekkor még mellőzöttnek számító – szerzők szimfonikus alkotásait mutatta be, mint Anton Bruckner, Gustav Mahler vagy Richard Strauss.
A külföldi rádióállomások érdeklődése is megélénkült. A Szabolcsi Bence által felkutatott Vivaldi-darabok premierjét Olaszország, a Lajtha László és Kodály Zoltán műveiből összeállított hangversenyt 1948-ban a londoni, a párizsi és a prágai rádió közvetítette.
1949-től Ferencsik János vezető karnagyként állt az együttes élén, de két évvel később – megszaporodó operaházi teendői miatt – átadta a stafétát Somogyi Lászlónak. A korai ötvenes évek fojtogató légkörében igen beszűkült mozgástérben kellett dolgozni, de ennek az időszaknak is vannak kiemelkedő, sőt, legendás pillanatai: Ránki György operabemutatója (Pomádé király új ruhája), egy Liszt-kuriózum (A leláncolt Prometheus), az első külföldi turné (Lengyelország), időtállónak bizonyuló új magyar művek premierje (Sugár Rezső: Hősi ének) és neves vendégművészek fellépése (például Hermann Abendrothé).
1953-tól kedvezőbb körülmények között fejlődött tovább az együttes. Újra játszotta Bartók korszakos remekműveit, a sor egy Polgár Tibor vezényelte zeneakadémiai koncerttel kezdődött (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára), majd 1954-ben olyan művek kerültek műsorra, mint a Cantata profana, a III. zongoraverseny Fischer Annieval és a Csodálatos mandarin. Ebben az évben adta első zenekari estjét Budapesten Szvjatoszlav Richter, a Rádiózenekart Komor Vilmos vezényelte. Ezzel egy időben a magyar operakultúra gazdagításában is döntő szerepet vállalt a zenekar. Elkészült a Pillangókisasszony (Puccini) első, teljes magyar nyelvű felvétele, majd hamarosan a Carmené (Bizet) is. Az operafelvételek készítése a későbbiekben is kiemelt feladat maradt.
1956-57-ben szinte mindent elölről kellett kezdeni. Sok muzsikus – köztük a vezető karnagy, Somogyi László is – emigrált. Az év utolsó hónapjában Ferencsik János, Komor Vilmos és Lukács Miklós egy csokornyi szimfonikus darabot vett fel: a szerző Dohnányi Ernő, az együttes egykori alapítója, akitől már egy bő évtizede egyetlen hang sem csendülhetett fel Magyarországon. Az 1957-58-as évadtól állandó karmesterként Bródy Tamás vette át a zenekar irányítását, az első nyugat-európai turnén (Párizs, Brüsszel) Lehel György és Lukács Miklós vezényelt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a hangversenysorozat nemcsak a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának történetében, hanem a magyar előadóművészet külföldi elismertségében is fordulópontot jelentett. A Rádiózenekarral játszani vagy a Rádiózenekart vezényelni vonzó művészi kihívás lett. Csak néhány név az 1950-es évek legvégéről: David Ojsztrah, Ruggiero Ricci, Lazar Berman, Emil Gilelsz, George Georgescu, Pierre Dervaux, de mindenekelőtt: Lamberto Gardelli. Vele hosszú és rendkívül gyümölcsöző munkakapcsolat vette ekkor kezdetét.
Rohamtempóban gyarapodott az operarepertoár (Mozart: Szöktetés a szerájból; Donizetti: Don Pasquale; Verdi: A trubadúr; Falstaff; Álarcosbál; Rossini: A sevillai borbély; Erkel: Bánk bán; Puccini: Tosca; Manon Lescaut; Leoncavallo: Bajazzók). A rádió együttese keltette életre Petrovics Emil új művét (C’est la guerre) és elkészült egy Ferencsik által dirigált nagyoperett, ifj. Johann Strauss Cigánybárójának felvétele is. Különleges kincsek ezek, a magyar operaéneklés aranykorának legszebb hangjait őrzik. Néhányan a fantasztikus névsorból: Házy Erzsébet, Gyurkovics Mária, Komlóssy Erzsébet, Moldován Stefánia, Orosz Júlia, Osváth Júlia, László Margit, Bartha Alfonz, Carelli Gábor, Ilosfalvy Róbert, Réti József, Maleczky Oszkár, Melis György, Svéd Sándor, Székely Mihály, Udvardy Tibor.
1964 végén „pecsét” került egy régóta esedékes kinevezésre. Lehel György lett az együttes vezető karmestere. A zenekar krónikása, Boros Attila írta: „Hosszú évek – 1947 – óta dolgozott, élt együtt a zenekarral, rendkívül sok hangversenyt, fontos bemutatókat dirigált, a külföldi turnékon is Lehel György személye, neve jelentette a felelős vezetőt”. Lehel 1989-ben bekövetkezett haláláig igazgató-karnagyként dolgozott. Különösen sokat tett az új magyar zenéért: 1950 és 1988 között 58 magyar zeneszerző 219 művét mutatta be a Rádiózenekar élén.
A Magyar Rádió 1950-ben alapított Énekkarával közös koncerteken az együttes mind gyakrabban vállalkozhatott a zenetörténet legjelentősebb oratóriumainak megszólaltatására, gyakran egészen speciális zenei követelményeknek is maximálisan megfelelve: 1969-ben például, Lovro von Matačić vezényletével, Claudio Monteverdi monumentális darabját (Vespro della Beate Vergine) adta elő az együttes. „Megszólalt Monteverdi zenéje, akusztikailag valahogy úgy, ahogy szerzője elképzelhette a nyolc-tíz kórustól, zenekari együttesektől, orgonáktól zúgó-zengő templomok korában. Elölről jött a hang és hátulról, jobbról, balról és fenttől is. Áradt, és betöltötte a teret, és körülvette a hallgatót. Ezt a sztereóhatást a kései XVI. század találta fel, és végre egyszer mi is belekóstolhattunk és megmámorosodhattunk tőle” – írta lelkes beszámolójában Kroó György.
Első magyar zenekarként 1971-ben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara észak-amerikai turnén vett részt. Lehel György vezényelt, szólistaként Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Tarjáni Ferenc léptek fel. A 26 hangverseny egyik állomása a New York-i Carnegie Hall volt. „A budapesti zenekar elsőrangú együttes, felér akármelyikkel a világon. Rugalmas és egységes, kiváló szólistákkal és szólamvezetőkkel” – írta Harold C. Schonberg.
1974-ben a muzsikusok minden korábbinál nagyobb közönség előtt játszottak. Ebben az évben rendezte meg a Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyét, melynek első és második helyen díjazott dirigense – Kobajasi Kenicsiro és Medveczky Ádám – később is vissza-visszatérő vendége lett a zenekarnak.
A „Lehel-korszakban” a vezető zenekarok sorába emelkedő együttes a világ legkeresettebb karmestereit látta vendégül. A már korábban említetteken kívül olyan egyéniségekkel dolgozott idehaza és külföldön, mint Claudio Abbado, John Barbirolli, Paul Capolongo, Doráti Antal, Eötvös Péter, Wolfgang Gönnenwein, Kertész István, Igor Markevitch, Charles Münch, Giuseppe Patané, Karl Richter, Helmuth Rilling, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Paul Sacher, Peter Schreier, Solti György, Leopold Stokowski vagy Carlo Zecchi.
Lehel György halála után Ligeti András zeneigazgatása (1990-1992) mellett folytatódott a munka, majd 1993-ban Vásáry Tamás – a világhírű zongoraművész-karmester – állt az együttes élére.
A zenekar fennállásának 50. évfordulóját ünneplő koncerttel mutatkozott be, olyan műsorral, mely szorosan kötődött az alapító karnagy-zeneszerző, Dohnányi Ernő személyéhez és művészi hitvallásához. Mindez nemcsak a Rádiózenekar tradicionális értékeihez való visszanyúlást, hanem a muzsikálás aranykori szelleméhez fűződő ragaszkodását is szimbolizálta. Vásáry a spontán és érzelmekben gazdag, kommunikatív zeneiség ideáját követve nagyhatású, emlékezetes koncerteket adott, a zongoraversenyeket pedig legtöbbször a hangszere mellől vezényelte. Az együttes nagyszabású külföldi turnékon vett részt, többek között Nagy Britanniában, Spanyolországban, Németországban, Japánban és Tajvanon. Egy német kritika tömören és kifejezően fogalmazta meg Vásáry karmesteri működésének titkát: „tiszta zenével teremtett pátosz”.
Vásáry Tamás 2004-ig látta el zenekarvezetői feladatait. A későbbiekben Kovács László első karmesterként, Fischer Ádám főzeneigazgatóként állt a szimfonikusok élére. Fischer kezdeményezte és vezeti a nemzetközi zenei világ figyelmét is felkeltő Budapesti Wagner Napokat, mely 2006-ban a Parsifal nagy sikerű előadásával indult. 2013-ig, a Wagner-jubileum évéig a szerző összes nagy operája műsorra került. 2008-ra Fischer külföldi és operaházi főzeneigazgatói munkái mellett már nem tudta vállalni a zenekarvezetői feladatokat. Ekkor az amerikai, de a magyar zenei élettel régebb óta szorosabb kapcsolatban álló Stephen D’Agostino sikeres pályázatot nyújtott be a Rádiózenekar vezetésére, a munkát 2009-től 2011-ig végezte.
A folyamatosan változó gazdasági és kulturális környezetben a leghíresebb európai rádiózenekarok komoly kihívásokkal néznek szembe, keresik helyüket. Dinamikus, innovatív zenekarvezetőt keresve esett a választás 2011-ben Vajda Gergely zeneszerző-karmesterre. Ő a rádiózenekar múltjából és a legnemesebb értelemben vett közszolgálati szerepből kiindulva fogalmazta meg művészi programját, melyben hangsúlyos szerepet szánt a modern zenének: „úgy gondoltam, hogy a magyar 20. és 21. századi műveknek vissza kell kerülniük a mindennapi hangversenyélet körforgásába és ebben az MR Szimfonikusoknak az éllovas szerepét kell vállalnia”.
Jelenleg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere Kovács János, tiszteletbeli örökös főzeneigazgató, zenei főtanácsadója Vásáry Tamás, állandó első vendégkarmestere Vajda Gergely.

 

 

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum