2017. december 14. csütörtök, Szilárda
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
Kortárs bemutató és Schubert

2012. április 3. - Papiruszportál

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye
2012. március 23.
Budapesti Olasz Kultúrintézet



Két nagyszabású, oratorikus mű hangzott el az Olasz Kultúrintézetben március 23-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál sorozatában. Zombola Péter ősbemutóját hallhatta a közönség (a fesztiválon ezúttal nem sok bemutatót élvezhettünk), és Schubert Esz-dúr miséjét, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara, valamint énekes szólisták tolmácsolásában.
Zombola Péter a fiatal zeneszerző-generáció egyik képviselője, ő az egyik szerencsés, akinek művei elhangzanak. Talán ezért sem véletlen, hogy új műve, a Requiem – III. szimfónia is. Kevés fiatal kortárs zenét szerző van, aki hosszabb lélegzetű művet ír, ennek az egyik oka, hogy nincs mód bemutatni. A mű nem megrendelésre készült, a szerző 2007-ben kezdte írni az oratóriumot, melyet összefoglaló darabnak szánt.
A Requiem – III. szimfónia háromrészes, egyfelől a rekviemek szerkezetének hagyományához nyúl vissza (talán csak a Benedictus tétel hiányzik), a tételcímek ezt mutatják, másfelől a kortárs irányzatok egy részét összegzi. Minden egyes tétel egy-egy személynek dedikáltatott, és ez, néhány kivételtől eltekintve, a zenei megoldásokban is követhető. A Requiem tételt Dukay Barnabásnak ajánlja Zombola, aki hallotta Dukay Szimfóniák az éjféli Naphoz című darabját, rögtön felfedezi a jellegzetes, álló, alig változó akkordok sorozatát. A Kyrie tétel nagyon szép, a hangszerelés – hárfa, csőharangok –, a nőikar által énekelt gregorián jellegű dallam, a kánon, a kodályi harmóniavilág (itt magyar szöveget hallottunk) tette a részletet bensőségessé. A legnagyobb szabású tétel, a Dies irae több különféle zenei egységből tevődik össze, ilyen a ritmikus, recitálásszerű kezdő szakasz, a szinte vádló énekkari hangzással, a csendesebb, befelé forduló résszel (Rex tremende). A kórus különös feladatot kapott, gyakran kiáltásjellegű, extra magas hangokig feltornázott, sikoltásszerűen szóló zenei anyagot kellett énekelnie. Ugyanilyen rendkívüli hangzást kért a szerző az Agnus Dei kartételben is. A második rész Sanctusa – a dedikált Arvo Part zenéjéhez hasonlóan – puritán volt, először csak egy kvint-orgonakísérettel szólalt meg a kórus az összetéveszthetetlen Arvo Part-hangzással. A Hosanna tétel zenéje lassú, majdnem álló, a Martin Scorsese-nek dedikált Interludium II. természetesen filmzeneszerű, sok-sok ütőhangszerrel. Érdekes volt a Jeney Zoltánnak ajánlott Lux aeterna tétel, a zenekar és az énekkar mintha két külön világ lenne, a dallam helyenként itt is kodályos. A tétel végén ismét az extra magas énekhangokat halljuk, a zárás víziószerűsége, a hatalmas forte szinte egyenesen folytatódott az egy motívumot használó, kísérteties hangzású, a szüneteknek nagy szerepet szánt Praeceptumban. Az atmoszféra visszautalt a nyitó Requiemre.
Tihanyi László irányította az előadást, a két együttes igazán mindent megtett a jó hangzás érdekében. Zombola énekes szólisták nélküli műve mívesen megírt, sokszínű, érdemes volt bemutatni.

Schubert Esz-dúr miséje a zeneirodalom egyik legmegrázóbb, egyben legbensőségesebb műve. Az 1828-ban, Schubert halála évében keletkezett mise, mely hatodik miséi sorában, rendhagyó harmóniáival még a schuberti életműben is valahol kivételes, a szerző olyan szövegrészeket mellőz, melyekkel nem volt képes azonosulni: így jelzi Istenhez való viszonyát.
A két együttest és az énekes szólistákat ezúttal Vajda Gergely, a Rádiózenekar vezető karmestere irányította. A Kyrie tételben nagyszerű hangsúlyokat, apró dinamikai íveket kért a szuggesztív előadáshoz. Nagyon jó volt a Gloria határozott, dús hangzása, a harsonák és az oboa megszólalása azonban nem illett ide. Az énekkar az „Adoramus” szót lágyan, kifejezően énekelte. Szépen vezetett az út a Credótól a csodálatos Et incarnatus estig, ez a rövid tercett rendkívül szép, szinte gyermeki. A mise – a megszokottól eltérően – sok fúgát, fugatoszerű részt, imitációt tartalmaz. Ezek kivétel nélkül határozottan szóltak, a megfelelő szólamok kiemelésével. Ahogy az Et incarnatus est, úgy (más szempontból) a Sanctus és az Agnus Dei is mindig csodálatra késztet, hihetetlen zeneszerzői megoldásával, a felszín alatt tovább fortyogó érzelmeivel. Vajda pontosan ráérzett erre, hihetetlen plasztikussággal formálta az előadást, értelmezésében a Dona nobis pacem egyszerűségétől az Agnus Dei négyhangos témájáig, a be-bevágott rezeshangokig minden megjelent.
Kolonits Klára énekelte a szoprán szólót, most is szépen, érzékletesen. A szintén mindig kifejezően éneklő Megyesi Zoltán mellett Czikora István énekelte a tenor szólamot, őt most hallottam először. Ócsai Annamária hangja gyönyörű, nagyon jól énekelt, jó lenne őt többször hallani. Fried Péter hangja tömör, dús, szólamát kiválóan tolmácsolta.
A koncert egy nemzetközi sorozat része is volt, és ahhoz méltóan nagyon jó.

Az eredeti cikk itt olvasható: www.papiruszportal.hu

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum