2017. június 26. hétfő, János
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
2013. január 26. - Papiruszportál

2013. január 22.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



A Rádiózenekar koncertje a magyar kultúra napján

szabói
2013. január 26.

A magyar kultúra napján adott koncertet a Rádiózenekar magyar szerzők műveiből, az együttes vezető karmestere, Vajda Gergely irányításával. Bartók, Kodály és Liszt ismert művei mellett egy ősbemutatót is hallhattunk, Borbély Mihály Kettős verseny tárogatóra és zenekarra című kompozícióját. Mind a négy darab a magyar népzene jellegzetességeiből táplálkozott, igazán érdekes volt figyelni, hogy a szerzők melyik jellegzetességet hogyan építik a műbe.
Elsőként Bartók Béla Táncszvitje szólalt meg, a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára komponált darab (mely Kodály Psalmus hungaricusával és Dohnányi Ünnepi nyitányával képezte az akkori koncert műsorát) a szerző szavai szerint „…hat kisebb szabású táncszerű tételből áll, melyek közül az egyik, a ritornellnek nevezett – amint a neve is mutatja – többször is visszatér.” Minden tétel parasztzene-alapanyagú, magyar, oláh, szlovák, arab és ezeknek a dallamoknak a keresztezése, a hat tétel attacca következik egymás után, változatos karakterekkel. A Rádiózenekar tolmácsolásában egy életerős, nem belemagyarázós előadást hallottunk, nagyon jó atmoszférateremtéssel, lendülettel, a népzenei vonásokat jól kiemelve, megtűzdelve egy-egy megtorpanással, cezúrával.
Szintén nagyszerű előadásban hallhattuk Kodály Felszállott a páva című variációsorozatát, az amszterdami Concertgebouw felkérésére (az együttes fennállásának 50. évfordulójára) komponált mű 1939-ben szólalt meg először, Kodály 1937-ben a népdalt férfikari köntösbe öltöztette. A Felszállott a páva (és a műben használt másik népdal is) a régi típusú népdalok prototípusa, egyszerűsége, tisztasága a mai napig lenyűgöző. Kodály feldolgozásában és a Rádiózenekar játékával egy rendkívül változatos, remek művet és produkciót hallottunk, csodálatos hangszínekkel, talált a hallgató olyan megoldást, részletet, amire az előadás során csodálkozott rá. Vajda Gergely elképzelése a műről nagyszerű, a Táncszvithez hasonlóan hagyta lélegezni a darabot, az apró cezúrák, a hangszínváltások nagyon tetszettek. A Rádiózenekar vonósai tisztán, pontosan érzékletesen játszottak, a zenei anyagból kiemelkedő hangszeres szólókkal egyetemben. Különösen szépen szóltak az ábrándos részek, az ember szinte maga előtt látta a kietlen pusztát, érezte a nyugalmat, a természet szépségét.
Liszt II. magyar rapszódiája igen ismert, ez alkalommal Karl Müller-Berghaus hangszerelésében szólalt meg a tüzes, virtusos dallamokat magába foglaló darab, mely mindig sikert arat, bármilyen változatában, ez most is így történt. Müller-Berghaus zenekari átirata azonban túl vaskos, nehézkes, helyenként mintha katonazenekart, varietéegyüttest (a cirkuszban) hallana az ember, holott ezek a típusú dallamok leginkább hegedű(kö)n szólaltak meg, kis lészámú együttessel. A zenekar sziporkázott, a cigányos-ritmikus hangzást jól hozta, fergetegesen játszott.
Borbély Mihály Kettős verseny tárogatóra és cimbalomra című darabja volt a koncert talán legjobban várt része, hiszen egy ősbemutatónak mindig örül az ember, s kíváncsi voltam a klasszikus zenén túli stílussal való egybeolvasztásra. Ígéretesen szép kezdés után (rövid hangszerszólók váltották egymást a rövid nyitó zenekari hangzás után, mely egyre sűrűbbé vált) csendült fel az első népzenei, a tárogató jellegzetes dallamait tartalmazó anyag. A darab hosszúnak tűnt, talán a zavarba ejtően bőséges, kaleidoszkópszerű zenei anyag és a dzsesszes elemek önállóvá válása miatt. Többször éreztem, hogy vége az egyes szakaszoknak, de mindig jött újabb ötlet, vonulat, ami már nem igazán fért a műfaj kereteibe. Sajnos a szimfonikus zenekar és a dzsessz egybeolvasztása és a népzenei elemek tarkasága nem alkotott önálló egységet, természetesen igen nehéz olyanná kovácsolni az egészen különféle együtteseket, zenei csírákat, hogy ne sérüljön valamelyikük. Túl sok stílusirányzat sorakozott egymás mellé, füzérként, és nem illettek össze a foltok, nem éreztük az időhatárokat. Annak idején nem véletlenül kerülhetett be Gershwin a zenetörténetbe, ő képes volt úgy a dzsesszes elemeket szimfonikus környezetbe emelni, hogy mindkettőnek megmaradhasson a jellegzetessége, mégis kiegészíthessék egymást.
A műfaji megjelölés kettős verseny, bár mintha a dob is önálló életre kelt volna, talán a dzsesszegyüttes lett volna a jobb megfogalmazás. Néhány nagyon jó ötlet felbukkant a műben, mely egy-egy ponton reflektált Bartók Táncszvitjére. Mindenesetre érdekes kísérletnek voltunk tanúi.
Lukács Miklós cimbalomjátéka világszínvonalú, minden árnyalatot képes kifejezni, olyan hangszíneket csal ki a hangszerből, hogy azt hallani kell. Otthonosan mozog több zenei stílusban is, zenei megoldásai kiválóak. Borbély Mihály tárogatón játszott, a hangszer sajátosságait zeneszerzőként és előadóként egyaránt kihasználta.
A ráadás szédületesen jó volt, a négy dzsesszzenész, a két szólista mellett Dés Mihály és Barcza Horváth József hihetetlenül szép, gondtalan percet szerzett a népes közönségnek, az Erdély Bluest, Borbély Mihály darabját hallottuk.
Vajda Gergely végig plasztikusan irányította a közreműködőket, az utóbbi koncertek alapján a rádió-zenekari hangzás egyre szebb és kifejezőbb. Méltóképpen ünnepeltük a magyar kultúra napját.

Forrás: www.papiruszportal.hu

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum