2017. augusztus 23. szerda, Bence
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
Muzsika 2013. január - Csengery Kristóf kritikája

2012. november 23.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



Nem szokásom kritikákat a végkövetkeztetéssel kezdeni, most mégis ezt teszem, így nyomatékosítván a summázat örömteli tartalmát: a MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA Beethoven Plusz bérletének második estje után a közönség azzal az érzéssel lépdelhetett a ruhatár felé, hogy az együttes nagyon jó kezekben van. Keresve a választ arra a kérdésre, mi az, ami miatt VAJDA GERGELY „a mi emberünk", sokan bizonyára a 39 éves muzsikus sokoldalúságát említenék először. A zenekari zenészek szemében nyilván számít, ha valaki nemcsak taktírozni tud, márpedig Vajda korábban kitűnő klarinétosként koncertezett, emellett eredeti gondolkodású, termékeny zeneszerző (épp a legutóbbi Korunk Zenéjén ismerhettük meg Orlando ébredése című, vonzó kompozícióját). De említhetnénk az itthoni karmesteri munkával párhuzamosan tovább épülő amerikai karrier fontosságát is. Ez nemcsak azért számít, mert büszkeségre ad okot, hogy a Rádiózenekarnak olyan vezetője van, aki pálcával a kezében a tengeren túl is kelendő, sőt ott fesztivált is vezet, hanem legfőképp azért, mert Vajda az amerikai évek során tökéletesen megtanulta, mit jelent a dirigensi szakmát profiként művelni. Nincsenek félig kész produkciók, mindent csak teljes erőbedobással szabad művelni - ha nem így viszonyulsz a feladathoz, a félmunka visszaüt. Sokoldalúság és tapasztalat fontos erények, ám alighanem sem ez, sem az nem perdöntő válasz a „miért Vajda" kérdésre. A perdöntő válasz az, hogy Vajda Gergely született muzsikus - olyan karmester, akinek a zenekarral való kommunikáció - egyáltalán: a zene - a vérében van. Ez az illetékesség és otthonosság sugárzik róla a koncerteken.

A kritika tárgyául szolgáló Beethoven-Stravinsky-est valóságos ünnep volt. A Prométheusz teremtményei-nyitányban Vajda lendületesen vezényelt, keze alatt élettelien, feszesen és karaktergazdagon szólalt meg Beethoven zenéje, a Rádiózenekar telt hangzással és tagoltan játszott. Zenekar és karmester nagy dobásának azonban ezen az estén a második részt kitöltő kompozíció, Stravinsky Tavaszi áldozata számított. A mű hamarosan jubilál: idén lesz száz esztendeje, hogy a pogány orosz rítust feldolgozó, Gyagilev ösztönözte balett zenéje először került közönség elé - mint köztudomású, egy tettlegességbe torkolló, példátlanul viharos bemutatón. Ha úgy tetszik, ez volt a zenetörténetben a 20. század stílusmegújító küzdelmeinek kezdete. Vajda Gergely és a Rádiózenekar a jubileumhoz illő súlyú és jelentőségű előadással tisztelgett az alkalom előtt. A karmester az első perctől az utolsóig uralta a zenei folyamatokat, keze alatt éltek és hatottak a mű éles karakterkontrasztjai és barbár gesztusai, vad indulattal és mégis fegyelmet sugározva lüktettek a sűrűn váltakozó, gyakran aszimmetrikus metrumok, drámaian központoztak a hangsúlyok, és a mű látomásos jellegét erősítették a Stravin­sky által kikísérletezett, a maguk korában lélegzetelállítóan újszerű hangzáskombinációk. Elementáris sodrú, nagy erejű előadás volt ez, amelyben a Rádiózenekar legnemesebb művészi tartalékait mozgósítva, érzékelhetően nagy kedvvel, pontos összjátékkal, csúcsformában játszott. Sűrű vonós tónus, zengő réz- és virtuóz fafúvók, pontos és erőteljes ütők.

A nyitány és a menü szimfonikus főfogása között Beethoven Hegedűversenyét hallottuk (op. 61). A szólista, KÁLLAI ERNÔ az őszi Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny 2. helyezettjeként kapott meghívást erre a jutalomjátékként is felfogható estére. Bemutatkozása kitűnően sikerült, produkcióját fölényes hangszeres tudás és érzékeny zeneiség jellemezte. Hangja a nyitótételben nem tűnt túl nagynak - aztán a fináléban kiderült, hogy tud dúsan, sötéten zengeni is. Kállai nem tartózkodik a vibrátótól, de nem is vetemedik túlzásokra e téren (más téren sem). Fölényes technika és tökéletes hangképzés: az intonáció kristálytiszta, és nincs egyetlen salakos hang sem. Beethoven Hegedűversenyében csekély az inter­pretációs mozgástér, itt nem könnyű a klasszikus előadói hagyomány sérelme nélkül egyéninek lenni. Kállainak azonban még ez is sikerült. Már a versenygyőztesek őszi gálaestjén feltűnt, hogy Bartók 1. rapszódiáját a szokottnál valamivel több parlandóval-rubatóval játssza, s az első két tételben most is erősebben fellazította a hegedűkantiléna ritmikáját, mint mások teszik (a harmadikban persze köt a vadászrondó feszesen rugózó hatnyolcada). Megoldása a nyitótételben sokkal inkább meggyőzött (mert a beszédszerűséget és az epikus léptéket hangsúlyozta), mint a Larghettóban, ahol véleményem szerint a szabadság az imahangulat szakrális fegyelme ellen hat. Ám mindvégig sikerült elfogadnom a hagyományostól némiképp eltérő olvasatot, mert minden a jó ízlés keretei között és a világszínvonal nagyságrendjében zajlott. Ráadásként Itzhak Perlman növendéke Bach d-moll partitájának Sarabande-tételét adta elő. (November 23. - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Magyar Rádió)

Forrás: muzsika.net
 

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum