2017. október 18. szerda, Lukács
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
Muzsika 2013. április - Csengery Kristóf kritikája

2013. február 18.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



Mozart és Mahler - a zenekari repertoár két igen nehéz, sokféle buktatót magában rejtő fejezete. Igaz, az utóbbi évtizedekben lassan eljutottunk oda, hogy hovatovább már nem ugyanannak a zenekari repertoárnak része e két szerző, hiszen míg Mahler művei rendszeresen megszólalnak modern szimfonikus zenekaron (mi máson szólalnának meg? - kérdezhetnénk, holott bizonyos felfogások szerint már Mahler is „régi zene"), Mozart szimfóniatermése fokozatosan kikopott a nem historikus együttesek műsortervéből, és a régi hangszeres műhelyek kizárólagos felségterületévé vált. Jó karmester azonban szerepelteti zenekarának műsorán Mozartot és Haydnt akkor is, ha az együttes a hangversenyipar „kommersz" vonulatának képviselője. Egyrészt a zenészeket nem szabad megfosztani attól az élménytől, hogy a két nagy bécsi klasszikus műveivel találkozhassanak (a harmadikat, Beethovent szerencsére egyelőre senki sem akarja elvenni a szimfonikus zenekaroktól), másrészt Mozart és Haydn pótolhatatlan tanpálya: műveiket játszva a hangzás, a tagolás, a hangsúlyok olyan követelményeivel találkozhat a muzsikus, amelyek a romantikus és 20-21. századi repertoárban nem jellemzők, s így a zenekari játék karbantartása szempontjából pótolhatatlanok. Ezért is üdvözlendő, hogy VAJDA GERGELY vezényletével az MR SZIMFONIKUSOK legutóbbi hangversenyén Mahler 4. szimfóniája mellett Mozart D-dúr (Prágai) szimfóniája (K. 504) is elhangzott. A Mahler-mű, mint köztudott, fináléjában szopránszólót foglalkoztat. Nem véletlenül került épp e darab a műsorba: a bérlet, amelynek nyitóestjén elhangzott, a Hangok és szimfóniák címet viseli, s olyan műveket kínál a koncertlátogatónak, amelyekben a szimfonikus gondolkodásmód és az emberi orgánum találkozásának lehetünk tanúi.
Mahler megjelenését persze értjük e kontextusban - de hogy kerül ide a Prágai szimfónia? Nos, a koncert szerkesztője a háromtételes szimfónia második tétele és fináléja közé egy formabontó („mahleri") ötlettel vokális tételt illesztett, persze szintén Mozarttól: a szimfóniánál három évvel később, 1789-ben keletkezett Un moto di gioia hangversenyáriát (K. 579), amelyet a zeneszerző a Figaro házassága bécsi felújítása alkalmából komponált, a Susannát alakító Adriana Ferrarese del Bene (Lorenzo Da Ponte szeretője) számára. Mivel az ária G-dúrban íródott, hangneme is kellemes közelségben van a Prágai szimfónia D-dúrjához, s mivel metruma 3/8, a vokális tétel akár frissen lejtő „vokális menüettként" is felfogható a szimfónia tisztán hangszeres folyamatába ékelve. Ami pedig magát az ékelést, s egyáltalán, a maitól eltérő, kevésbé szabályos koncertrendezői gondolkodásmódot illeti, aligha tiltakozhatunk az ötlet ellen, hiszen aki utánaolvas, milyen műsorú nyilvános koncerteket adtak Mozart és Beethoven Bécsében, azt tapasztalhatja, hogy ezek a programok gyakran tartalmazták ciklikus művek kiragadott részleteit, és más vonatkozásban is szabadabbak, lazábbak voltak a mai, fegyelmezett koncertdramaturgiánál. Ilyen szempontból a Mozart-szimfónia hangversenyáriával való „spékelését" akár „historikus gesztusnak" is tekinthetjük.
Maradjunk a Mozart-szimfóniánál, bár a mű csak a hangverseny második részében került sorra (ennek is megvolt a maga logikus oka: Mahler Negyedikje elhaló hangokkal, pianissimo dinamikai utasítással ér véget, míg a Prágai szimfónia Presto fináléja a maga élénk temperamentumával hatásos csattanójú koncertbefejezés. Vajda Gergely sikerrel vezette együttesét a karcsú, sérülékeny bécsi klasszika kockázatos terepén: a nyitótételben úgy sikerült megadnia az Adagio lassú bevezetés súlyát és dignitását, hogy elkerülte a romantikus értelmezés csapdáját, az Allegro szonátatételben pedig két fontos mozzanattal is jelezte igényességét: egyrészt (bár nem alakított ki kamarazenekari létszámot) ügyelt a könnyed és áttetsző hangzásra, amely a dús zengés ellenére sem vált soha túl-szimfonizálttá, másrészt jelentős súlyt helyezett az apró ritmusértékek feszes-pontos kijátszására, s ezzel a tétel során mindvégig sikerült fenntartania a zenekari játék frissességét és dinamizmusát. Az Andantéban nagyra értékeltem a puha hangzást és a meghitt atmoszférát, a finálé pedig könnyed dinamizmusával fegyverezte le a hallgatót.
A Mahler-szimfónia nyitótételét rugalmasan lélegző tempóértelmezés jellemezte. Vajda Gergely előadásából nem hiányzott a tételre oly jellemző naiv derű, de a vezénylés az idill mögött felsejlő szorongást is képes volt felmutatni. A hangzást kissé fénytelennek éreztem, az előadás egésze azonban kontrollált-összeszedett benyomást keltett. Finom, apró tempólélegeztetések tették karakteressé a Ländlert, amelynek nosztalgikus hangja is illett a kompozícióhoz. Vajda Gergely, mint a mű jó karmesterei valamennyien, a Ruhevoll feliratú lassú tételben találta meg a 4. szimfónia súlypontját, drámai és epikai szempontból egyaránt: az előadás súlya és elbeszélő közlékenysége egyaránt itt volt a legnagyobb. Himnikusan szóltak a hegedűk, szépen felépített csúcspontok szavatolták a tétel tolmácsolásának hitelét. VÁRADI ZITA mind a Mahler-, mind a Mozart-produkcióban jól szerepelt: előbbiben ugyanazt a kettősséget, az ártatlan játékosság és a nyomasztó sejtések egyidejű jelenlétét érzékeltette, amely már a nyitótételben is meghatározó, utóbbiban pedig energia és derű jellemezte énekét. Könnyed hangadás, tiszta intonáció, plasztikus szövegejtés adta meg teljesítményének szakmai rangját.
(Február 18. - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Magyar Rádió)

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum