2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel
 
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
Izrael a Király utcában

playliszt/Molnár Szabolcs - 2015 02 23.



A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Händel Izrael Egyiptomban című, pompás oratóriumát adta elő a Zeneakaémián. A karmester, Pad Zoltán a mű előadásának egyik problémáját, a pompásságot remekül oldotta meg. A darab egy pillanatra sem vált formálisan ünnepélyessé.

Az 1738-ban, alig egy hónap alatt komponált oratórium sok tekintetben eltér Händel hasonló műfajú darabjaitól. A ma ismert kétrészes forma minden bizonnyal egy szokásos felépítésű, háromrészes oratórium második és harmadik része. Néhányan, mint például Andrew Parrott vagy Kevin Mallon egy rekonstruált első részt is lemezre vett ("Izrael siratja Józsefet" - The Lamentation Of The Israelites For The Death Of Joseph), ennek zenéje ugyanis azonos az 1737-ben, Caroline királynő halálára komponált gyászhimnusszal (Funeral Anthem for Queen Caroline). Mivel a kétrészes formának nincs nyitánya - a darab ebben a formában "in medias res" a tenor recitativójával kezdődik - a Pad Zoltán vezényelte előadás egy zenekari bevezetővel indult: a Funeral Anthem bevezetőjével, s ezzel mintegy megidézte a "hiányzó" első részt.
Ha az Izrael Egyiptomban zenéjének értelmezéséhez, értékeléséhez a barokk affektus- és figuratan felől közelítenénk, valószínű, hogy nem jutnánk túl messzire. Az érzékeny affektusábrázolásnak "nem kedvez" sem a szöveg, sem a kórustételek "szokatlanul nagy" száma. S olyasféle kifinomult - a zenei figurákat mély értelmű szimbólumokká transzformáló - megoldások után sem érdemes kutakodni, melyeket Bach kantátáiban vagy passióiban szoktunk megcsodálni. Händel ebben a darabjában - igaz, csak mértékkel - inkább a szófestő madrigalizmusokban lelte örömét. Pad Zoltán (szerintem nagyon helyesen) ezt a néhány helyet sem kívánta túldimenzionálni, inkább a zenei anyag tiszta absztrakciójára koncentrált. A szokásosnál élénkebb tempókat vett, a partitúrában olvasható jelöléseket (largo, larghetto, stb.) meggyőzően értelmezte. A Zeneakadémia (amióta felújították) akusztikai értelemben számomra most mutatta a legvonzóbb arcát, s nem mellesleg a Rádiókórus is legjobb korszakát idézte: hallhatóan élvezettel merültek el Händel nagyszerű kórusaiban és kettőskórusaiban, üdén, fiatalos hangon énekeltek, dinamikailag sohasem túlvezérelten, a szólamok közötti arányok valóban plasztikusan érvényesültek. S miközben az ünnepélyes, kenetteljes intonáció csapdáit elkerülték, előadásuk nem nélkülözte a lelkesültséget.
A zenekar ebben a darabban némileg alárendelt szerepet játszik, együtt mozog a kórussal, ami kevésbé látványos ugyan, de annál kényesebb feladat. E feladatnak szinte maradéktalanul meg is felelt, a Line Ildikó koncertmesteri irányításával muzsikáló vonóskar egységes tónusban, tiszta intonációval, kevés vibratóval játszott, azt hiszem, hogy még a barokk zene "hardcore", a historikus zenélés iránt elkötelezett rajongói sem nagyon találtak volna fogást a vonóshangzáson. Kiválóak voltak a fúvós közreműködők is, nekem a rézfúvóskar határozott megszólalásai különösen tetszettek. Az orgona- és csembaló-continuót Gyöngyösi Levente játszotta, remek ritmusban, a tőle megszokott perfekcióval.
A relatíve kevés szólószerepre remek közreműködőket sikerült megnyerni. A legtöbb feladata az altszólókat éneklő Schöck Atalának jutott. Intenzív, sűrű és kissé sötét hangszíne nagyszerűen érvényesült, s számomra úgy tűnt, hogy ez a "szerep" éppen abban a regiszterben mozog, mely hangkarakteréhez a leginkább illik. Kálmán László (tenor) produkciója sem hagyott kívánni valót, bár erőteljesebb tenorja talán túlságosan is intenzív ehhez a stílushoz. Thomas Šelc (bassz-bariton) és Blazsó Domonkos (basszus) egy remek duettel örvendeztette meg a publikumot. Váradi Zita (szoprán) érzékenyen szólójával, Jónás Krisztina személyiségének kisugárzásával maradt emlékezetes, remek ötlet volt az oratórium zárószámában Mirjam - a táncoló és doboló prófétanő - szerepét éppen ráosztani.
Nagyszerű hangulatú koncert volt, értő és figyelmes közönséggel, aki teheti, hallgassa vissza a Bartók Rádió médiatárából. Nem fogja megbánni.

Molnár Szabolcs (Zeneakadémia, február 20.)


Forrás: playliszt

Minden jog fenntartva © 2008Kereskedelmi irodaImpresszum